Kiállítási tapasztalatok 2010.

                 -az „új típusú” Dobermannok egészségügyi veszélyei-

 A 2010-es szezonban Dobermannjaimmal rengeteg (közel 50) , különböző szintű, több országban (Magyarország, Olaszország, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, San-Marino, Bulgária,stb.) megtartott kutyakiállításon vettem részt. A bírálatokkal kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani a következőkben.

 Mielőtt a részletekre térnék, röviden szeretném feleleveníteni a bírálatok, a kutyakiállítások lényegét. A kutyakiállítások és az ott történő bírálatok eredeti célja, az egyes kutyafajták minőségének folyamatos javítása, annak érdekében, hogy az újabb generációkban minél egészségesebb, minél jobban használható és minél szebb egyedek jöjjenek létre. Azért, hogy a bírálatok egységesek legyenek, minden fajta rendelkezik egy fajtaleírással (standard), ami egy nagyon pontos, szakszerű leírása az adott fajta ideális egyedének. A bírálatok során ezzel a leírással kell összevetni az adott egyedet és megállapítani, hogy az egyes testtájak mennyire közelítik meg az ideális állapotot. A bírálat végeredményeként minden kutya kap egy minősítést és a legjobbak közül kiválasztják azt, amelyik a legjobban megközelíti a fajtaleírást. Mindez azért történik, hogy a továbbtenyésztésben lehetőség szerint az ideális típushoz legközelebb álló egyedek vegyenek részt.

 A gyakorlatban azonban nem mindig történik így! Vannak bírók, akik vagy nem ismerik eléggé a fajta leírást , vagy megfelelő szakmai ismeretek hiányában nem tudják kellőképen értelmezni (vizsgára egyszerűen bemagolták ) a leírtakat, vagy annyira mindenek felett állónak képzelik magukat (speciál vagy szakbírók) , hogy úgy érzik ők eltérhetnek a standardtól.

 A kiállítások bírái nagyjából három csoportba sorolhatók:

         1. speciál, az adott fajtára szakosodott

         2. jól képzett (általában nyugati országokból származó) „all round”, azaz általában minden fajtát bíráló

         3. átlagos (gyakran korrupt) „all round”, azaz általában minden fajtát bíráló

  Tapasztalataim alapján a speciál, vagy szakbírók nagy része sajnos túl lazán értelmezi a fajta leírást, pedig rájuk nézve is kötelező érvényű.  Sokszor saját ízlésük, vagy a hozzájuk közel álló tenyésztői csoportok érdekei szerint bírálnak, ami azért nagyon veszélyes, mert a nagy, mérvadó kiállításokon már hosszú ideje általában ugyanaz a bírói kör bírál, így nem a standard, hanem az ő ízlésük jelenik meg az eredményekben, ezek a standardtól sok esetben eltérő „új típusú dobermannok”. Sajnos a magukat mindenhatónak képzelő szakbírók a legtöbb esetben nem szakemberek (állatorvos –állattenyésztő), így az ízlésük szerinti eltérések egészségügyi veszélyeket hordoznak, aminek már jól látható jelei is vannak! A következőkben ezeket foglalom össze:

1.      Szárazság elvesztése: a Dobermann-t az erő és elegancia jellemzi, a legtöbb fajtától a szárazságában, feszességében különbözik (a bőr szorosan ráfeszül a testre). Újabban egyre több a laza, lógó bőrű (főleg a nyakon, fejen) egyed. Egészségügyi kockázatát lásd a következőben.

2.      Nagy fej: újabban a standardtól eltérően minél nagyobb fejre törekednek, erős stoppal ami csökkenti a fajta eleganciáját , de emellett egészségügyi veszélyeket is hordoz. A nagy fejjel együtt jár a kerek szem és a burkoltság (több bőr és bőralatti kötőszövet,), ami sokkal gyakoribbá teszi a szemhéjak befele, kifele fordulását (entropium, extropium). Ezek az elváltozások idült kötőhártya gyulladást okoznak és gyakran csak műtéttel korrigálhatóak. Igaz nem életveszélyes elváltozások, de egy munkakutya életét igen megkeseríthetik. A nagy fejjel együtt jár a húsos áll, amin a bőr redőzött, ez megnöveli a pustulás demodicosis esélyét (az állon vérző, gennyes pattanások találhatók).

3.      Konvergáló (összetérő) felső fejprofil: a Dobermann-t párhuzamos felső fejprofil jellemzi (az orrhát vonala és a koponya vonala párhuzamos), míg a divergáló (széttérő) fejprofilt a legtöbb bíró jól ítéli meg, a konvergáló (összetérő) pointer típusú fejet gyakran párhuzamosnak gondolják, pedig mint minden pointertől eltérő fajtában, a dobermannál is súlyos hiba. Ez a típusú fej egy kissé agresszív és „buta” kifejezést kölcsönöz a kutyának. Ugyan nincs közvetlen egészségügyi vonzata, de az esztétikai hatást jelentősen rontja.

4.      Rövid, vastag, gyakran bőrös nyak: sajnos a nagy fejre való törekvés magával hozza a rövid vastag nyakat, ami jelentősen ront az elegancián. Hiába van egy tökéletes fej, tökéletes törzs, ha ezt a kettőt egy rövid, vastag nyak köti össze a kutya nem lesz harmonikus, ennek a hibának ugyancsak nincsen egészségügyi vonzata, de a kutya elveszíti az eleganciáját.

5.      Túl szögellés: újabban sok a németjuhász jelleget mutató zártabb szögekkel rendelkező dobi (még IDC osztály győztes is!) , pedig a Dobermann „magasba törő elegáns alkatát „ a nyitottabb a vállizület 105-110 fokos, a térd izület 130 fokos és a csánk izület 140 fokos szögei adják. A túl szögellés veszélye (lásd a német juhászok) , hogy fokozza a csípő izületi diszpláziára való hajlamot!

6.      A laza hát : főleg olasz és orosz kutyáknál láttam, hogy megállításnál szép egyenes hátvonalat mutatnak, de ahogy elindulnak a hát mintha 3 darabba esne, külön mozog a mar, a hát és a far. Ez ellen a plusz kondival védekeznek , a kívánatosnál több kilót pakolnak a kutyákra, hogy feszesebbnek tűnjön a hátuk (főleg kanoknál, némelyik olyan mint egy Rottweiler), ami közvetett egészségügyi hatásként extrém módon megterheli a szívet.

7.      Rövid végtagok: elsősorban az orosz kutyák (Pimms vonal !) esetében jelentősen megrövidültek a végtagok ,(némelyik szinte gnómnak néz ki!) mintha nem is ahhoz a kutyához tartoznának, romlik a harmónia, elegancia.

8.      Laza carpalis (csűd) izület: eredetileg a dobermann egyenes , oszlopszerű elülső végtagokkal rendelkezett , ma már 10 fokos eltérést megenged a standard (pedig ez is németjuhászos jelleget kölcsönöz a kutyának) , de némelyik kutya még ezt is túl lépi, ami a munka rovására mehet(sérülékenység).

9.      Tehén állás: a hátulsó végtagok összetérnek , ami nagyon gyakran szűk medencével és kifele forduló térd izületekkel jár és súlyosan befolyásolja a munkaképességet , még is sok „szakbíró” figyelmen kívül hagyja (IDC , AIAD osztály győztes tud lenni)

10. Puha mancsok: a Dobermann rövid újjakkal, zárt manccsal kell rendelkezzen, mégis nagyon sok a szétterülő, puha mancsú győztes egyed.  Munka kutyáknál ez súlyos hiba, komoly sérülés veszélyt jelent. Pedig könnyen elbírálható, csak a karmokat kell megnézni, amelyik kutyának hosszúak a karmai, a talpán jár, nem az újhegyeken tehát nem jók a mancsok!

11. Csapott far és alacsonyan tűzött farok: ezek mellett is némely bíró könnyedén elsiklik, pedig amellett, hogy ront az esztétikán, főleg a túlszögelléssel együtt növeli a csípőizületi diszplázia veszélyét.

A volt keleti blokk országaiból származó „all round” bírok némelyikének, de néhány nyugatinak is a szakképzetsége igen megkérdőjelezhető. Találkoztam svéd liftgyártó szakmával rendelkező bíróval , akinek már a kutyához történő közeledése is olyan szakszerűtlen volt, hogy a kiállítás alkalmával meg is harapta egy kutya. A keleti blokk bíróin még a korrumpálhatóságuk is sokat ront. Nem állítom, hogy csak egy állatorvos vagy egy állattenyésztő lehet jó bíró, de egy pár hetes, hónapos tanfolyamon elsajátított ismereteket nem lehet több év egyetemmel összehasonlítani!

Sok bíró már eleve az optimális bírálati távolsággal, szögekkel, irányokkal sincs tisztában, a valódi szakkifejezésekről nem is beszélve. Sok esetben a speciál bírókhoz hasonlóan nem a kutyát bírálják, hanem a tulajdonost vagy a tenyésztőt. Azzal tisztában vannak, hogy az adott fajtában kik a meghatározó tenyésztők és, csak hogy „biztosan ne tévedjenek”, az azoktól származó kutyákat hozzák ki győztesnek, még ha az ellenfél közelebb is áll a standardhoz.

 A legjobb tapasztalataim és így a legkedvezőbb véleményem az általában nyugati országokból származó, jól képzett bírókkal vannak. Ezek nagy része a „tapogatós” , a ringen kívüli bohóckodást ellenző bírók, akik komolyan veszik a szerepüket , a kiállítást megelőző napokban átolvassák az adott fajta leírását, így bátran bírálnak és valóban az érvényes standard-ot leginkább megközelítő kutyákat hozzák ki győztesnek.

 Összefoglalva: véleményem szerint sokkal értékesebb egy olyan kutya, amelyik sok különböző bírónál is győzni tud, mint az egy-két speciál kiállításon ugyanannál az 1-2 szakbírónál győzedelmeskedő egyed. De sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy a nagy kiállításokon (IDC, AIAD) győztes kutyák, főleg kanok(200-500 fedezéssel!) határozzák meg az elkövetkezendő generációkat A dobermann nagy veszélynek van kitéve, mert lassan évtizedek óta ugyanaz az 1-2 bíró választja ki a végső győzteseket , akik ha az érdekeik úgy diktálják lazán eltérnek az érvényben lévő standard-tól. Így az általuk „kijelölt” néhány csúcs kutya (főleg kan) révén súlyos hibákkal terhelik az elkövetkezendő generációkat, mivel a tenyésztők tudják, hogy csak akkor lehet jól eladni a kiskutyákat, ha mindig a „kijelölt-győztes „kanokkal fedeztetnek. Ezek hibái jelentősen súlytják az egész Dobermann populációt, mivel utódaik túlzott mértékben lesznek jelen az állományban.

Ha bárki megkérdőjelezné szakmai kompetenciámat, kisállatspecialista szakállatorvos vagyok 25 éves gyakorlattal és 34 éve vannak Dobermannjaim.    

2010-12-09                                           Dr. Kocs Mihály